Az év első filmje beváltotta minden hozzá fűzött reményemet. Tarantino ismét remekelt.
Mi mást írhatnék ide, mint azt, hogy annyira beszippantott a látvány (pedig szinte végig egy szobában játszódik) és a dialógusok (amik sokszor inkább monológok egymásutánja), a karakterek, hogy megszűnt a világ körülöttem. Megállt az idő is. Nem volt "megnézem az órám, mennyi van még hátra" érzésem. Nem tudom milyen a szinkron, de ezen biztosan csak rontani tudnak vele, annyira zseniálisak a színészek! Szerintem sokáig kellett tanulniuk ezt a stílust (kivéve talán Jacksonnak és Rothnak, mert ők a régi formájukat hozták), de enélkül egy fabatkát sem érne az egész. Javaslom, hogy szánd rá azt a három (!) órát, mert megéri! Ha tetszett a Kutyaszorítóban, akkor ez is tetszeni fog. Nincs benne állandó puskaropogás, akció, de ha megszólalnak a fegyverek, akkor itt ömlik a vér, fröccsen a belső, ahogy ezt már megszokhattuk Tarantinotól. Amikor a végére értem azon gondolkoztam, hogy el kellene kezdeni újra, hátha kiderül közben még néhány turpisság!
Előzetest nézek (nem mintha ezt még nem láttam volna, de akár 8szor is meg tudnám nézni)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.